2014. júl 23.

A pasik, akik ki fognak készíteni

írta: tolvajnorbert
A pasik, akik ki fognak készíteni

Ha társat keresel nőként, akkor lesznek olyan pasik, akik ki fognak készíteni. Ha szerencsés vagy, akkor nem fogsz mindegyikkel találkozni, de mindet elkerülni szinte lehetetlen. Az online társkeresőkön ráadásul hatványozottan vannak jelen, mert az az ő igazi terepük. De nem kell csüggedni, mert sok békát meg kell csókolni (vagy legalább meginni vele egy kávét) ahhoz, hogy a „szőke herceget” vagy mai változata, a rendes pasit megtaláld.

Ne feledd, hogy sok esetben ezen férfiak archetípusa a mélyben rejtőzik, ahogyan azon nőknél is, akik meg a pasikat készítik ki. De az adjon erőt (mindkét nemnek), hogy minden zsák megtalálja a foltját és neked csak egy embert kell ahhoz megtalálni, hogy boldog légy.

A munkaholista

Az két leginkább idegesítő típus közül az egyik. Ő az, akivel nagyon nehéz még találkozni is, mert mindene a munka. Ők azok a karrieristák, akik a céggel kelnek és fekszenek függetlenül attól, hogy egy nagy multinál vagy pedig a saját kis cégükben dolgoznak. A legnagyobb gond velük az, hogy Te a legjobb esetben is csak a második lehetsz és esélyed sincs arra, hogy az első helyre kerülj akár csak 2-3 napra is. Ők lesznek azok, akik tudják, hogy a munkájuk miatt vannak egyedül. Többségük ráadásul 40-es évei elejére szenved is a magánytól, de annyira sikerül kiégnie, hogy szinte teljesen alkalmatlanok lesznek egy párkapcsolatra. Itt eljöhet az a pont, amikor kigyógyul. Csak akkor kezdj vele, ha meg tudod emészteni, hogy a második vagy.

munkamániás_blog.jpg

A házas

A másik legidegesítőbb típus. Ráadásul ők azok, akik totálisan tönkre is fognak tenni. Amikor ismerkedik, vadászik két eset lehetséges. Az egyik, hogy nyíltan elmondja, hogy ő házas vagy pedig tagadja addig, amíg csak lehet. Egyre többször tapasztalom azt, hogy elmondják, hogy válófélben vannak, de igazából eszük ágában sincs elválni. Ez utóbbi le tudod mérni könnyen, hogy külön költözött-e, mert az egy jó fokmérő. A legnagyobb gond velük az, hogy hitegetni fognak és évek telhetnek el anélkül, hogy rájönnél, hogy Te csak a szeretője vagy valakinek. Persze mindig lesz egy kifogás, hogy miért nem hagyja el a feleségét. Hiszen most a gyerekek betegek, most mennek iskolába, most egy kinevezés miatt nem léphet le otthonról vagy egyszerűen a lakáshitel miatt. A döntés persze a tiéd, ha csak szeretőt keresel, akkor sem ők a legjobbak erre a célra, mert csak a négy fal között fogtok tudni találkozni jó esetben hetente 1-2 órára. Sokan úgy állnak hozzá, hogy majd ők megváltoztatják őket és miattuk biztos elhagyja az asszonyt, de ez az esetek 90%-ában nem szokott sikerülni. A sors furcsa fintora, hogy több olyan ügyfelem is van, aki részese volt egy ilyen kapcsolatnak, és nem hagyta el miatta a feleségét a férfi, vagy férfiként egy nő miatt nem lépett ki a kapcsolatból, majd a mikor vége lett a viszonynak két-három héttel, hónappal később véget ért a házasság is. De erre senki ne építsen, mert ott új kapcsolat jön/jött létre. Jellemzően 20-as éveikben járó lányokra vadásznak.

házas_blog.jpg

A magányos farkas

Ő az, aki nem akarja magát senkinek sem elkötelezni. Vannak hosszabb kapcsolatai, de nem szereti, ha valaki sokáig van mellette. Nem jellemző rá, hogy megcsalja partnerét, már csak azért sem, mert simán, lelkiismeret furdalás nélkül kiteszi a szűrét. Ők azok, akik szabadságukra hivatkoznak és életük végéig örök agglegények maradnak. Van közülük olyan, akiknek be lehet kötni a fejüket, de akkor nagyon nagy teret kell nekik hagyni, de ennek ellenére is bármikor dönthetnek úgy, hogy akkor ők most továbbállnak és őket akár hogy és akár mivel akarod visszatartani nem lehetséges.

A csak a barátok miatt vagyok itt srác

Ő az, aki nem keres társat és valami érthetetlen ok miatt nem egy közösségi oldalon tartja a virtuális vagy akár valós barátaival a kapcsolatot, hanem egy társkeresőn keresztül. Bár sok esetben erre az a magyarázat, hogy a Skype, a Facebook és társai le vannak tiltva a munkahelyen, de chatolni egy társkeresőn keresztül is tudnak. Persze előfordul, hogy egy-egy levélre válaszolnak, de általában 2-3 levélváltás után teljesen megszűnik a kommunikáció. A legnagyobb probléma velük az, hogy képesek 2-3 hónap múlva a semmiből megint bejelentkezni és amikor elhiszed, hogy érdekled ki fog derülni, hogy csak azért írt megint, mert a haverok szabin voltak és unatkozott. Ők a szememben az érinthetetlenek kategóriájába tartoznak.

A kockák

Ez egy különleges, rejtélyes világ. Olyan ők a valóságban, mint az Agymenők című sorozatban a srácok. Kedvesek, aranyosak, de a játékkonzolok biztosítják számukra a biztonságot. Sok esetben előfordul az, hogy előre meghatározott és szigorú napirend alapján élnek és ezért nem lehet velük kapcsolatot létesíteni. Sok esetben úgy tudsz hozzájuk a közelebb jutni, ha lesz neked is klassz karaktered, ami felkelti a figyelmüket és máris jöhet a virtuális szex. Őket könnyű kiszűrni. A mi rosszabb az olyan srác, aki tök átlagosnak tűnik, de komoly játékszenvedélye van és napi szinten több órát ül a gép előtt. Legyen ez a játék póker, valamilyen szimulátor vagy éppen szerepjáték. Ők sok esetben nem is társat keresnek, hanem vagy házvezetőnőt, aki menedzseli a pizzát és a sört vagy az anyát, aki dajkálja őt. Ezért is van az, hogy ők sok esetben még anyu szoknyáját is fogják és akár 40-es éveikben is otthon laknak, a mamahotelben.

 

 

 facebook_csoport.jpg

Szólj hozzá

férfiak társkeresés kocka párkapcsolat probléma szingli házasság agglegény nős pasi online társkeresés munkamániás mamahotel házas pasi