2015. dec 30.

Társkeresés életre-halálra

írta: tolvajnorbert
Társkeresés életre-halálra

Ilyenkor évvégén a cégek többsége leáll. Az emberek mostanra kezdenek túllépni a karácsony meghittségén, és a bejgli túladagoláson. Lassan a Karácsonyfák után pezsgőspoharak fogják ellepni a Facebookot. De amíg az ország pihent, a társkeresés teljes gőzzel újraindult.

Az elmúlt években is jól megfigyelhető volt, hogy az év végi hajtás, a nagy karácsonyi készülődés miatt a társkereső kedv jelentősen lecsökken. Sokan eleve úgy vannak vele, hogyha eddig nem jött össze, akkor már kár erőltetni. De igazából ideje sincs erre sokaknak. Szinte minden korosztálynak, élethelyzetben élőnek van egy jó oka arra, hogy miért szünetelteti a társkeresését.

De a Karácsony a maga nyugalmával előhozza a társ utáni vágyat is:

  • nincs túlóra, hogy elterelje a figyelmedet
  • nincsenek melletted a barátok, akik pótolják a társadat
  • a gyerekedet/gyerekeidet lefoglalják az ajándékok/nagyszülők, és érzed, hogy jó lenne az ünnepet valakivel megosztani
  • a szüleid és rokonaid pusztán szeretetből rendszeresen emlékeztetnek rá, hogy egyedül vagy
  • a gyerekeid szerint még túl fiatal vagy ahhoz, hogy befordulj és magányos légy, hiszen hatvan felett is sokan keresnek társat

 

Az okokat nap estig lehet sorolni. Szilveszter után jönnek még az újévi fogadalmak is, hogy új év – új szerelem, vagy az új év – egy normális párkapcsolat, és ezzel el is érjük a társkeresés éves csúcsát, mert ilyenkor vannak messze a legtöbben regisztrálva a különböző társkereső oldalakon, töltik le a randiappokat és gondolkodnak el azon, hogy elmennek, és igénybe veszik egy társkereső iroda szolgáltatását.

 regisztral.jpg

Ezzel viszont a többség kódolja a csalódást, és előre vetíti a kiábrándultságát a társkeresésből. Mert kíváncsiságból regisztrál, de nem csinál semmit. Ennek meg is lesz az eredménye. Mert vagy senki nem fogja megtalálni, vagy ha igen, akkor abból általában nem szokott köszönet lenni.

Pedig ő most tényleg álmai hercegét/hercegnőjét keresi! Hiszen mikor máskor, ha nem most! A legrosszabb ilyenkor, amikor jön a pánik, és úgy dönt, hogy mindenáron meg kell találni a nagy Ő-t. Ilyenkor előjön a ha ló nincs szamár is jó hozzáállás. Megismerkednek, összejönnek olyan partnerrel, akikkel alapesetben szóba sem nagy állnának.

Hogy mi lesz a következménye a nagy akarásnak? Mivel nem keres senkit, így megkapja az idiótákat és jön a jól ismert szöveg, hogy a neten csak az idióták keresnek társat! (Ez komoly önkritika, hiszen Te is ezt tetted!) Számtalan rossz randi után jön a kiábrándultság és marad az önként vállalt magány, ami szépen lassan felőrli, és a párkapcsolatok terén antiszociálissá teszi őket. De a legrosszabbul azok járnak, akik belemennek egy olyan kapcsolatba, ami kizsigereli, felőrli őket. Mert itt olyan sebeket szereznek, amelyekhez sokszor egy élet is kevés, hogy kiheverjék.

Mi lehet a megoldás?

  1. Mielőtt belevágsz a társkeresésbe gondolod végig, hogy mit/kit keresel!
  2. Gondold végig, hogy hol találhatod meg azt, akit keresel, és csak ott keresd! (Nem fogsz tudni pezsgőt venni szilveszterre egy cipőboltban.)
  3. Ne csak az online világban keresgélj!
  4. Randizz bátran. Ne csak azzal találkozz, akiről egy kép alapján úgy véled, hogy vele fogod leélni az életed, mert az esetek többségében komoly csalódás fog érni!
  5. Ha nem érzed úgy az első randi végén, hogy van értelme egy másodiknak, akkor köszönj szépen el tőle, és ismerkedj tovább!

espresso-825975_480.jpg

Ne feledd, nem azon múlik az életed, hogy ma vagy holnap megtalálod-e a társadat. De azon igenis sok múlik, hogy milyen minőségű kapcsolatot tudsz kialakítani. Ehhez kell megtalálni az ideális partnert!

Szólj hozzá

szerelem idióta társkeresés párkapcsolat társkereső súgó újévi fogadalom online társkeresés ideális társ Nagy Ő társkeresőstratégia randiapp