2017. máj 15.

Házasság második látásra?

írta: tolvajnorbert
Házasság második látásra?

Elkezdődtek a szürke hétköznapok. Most már azt sem lehet napról napra nézni, hogy 8 vadidegenből hogy lesz boldog szerelmes házasember. Nekem egy dolgot mindenképpen bebizonyított ez a műsor, de erről majd később.

Nem nagyon akarok azzal foglalkozni, hogy milyen volt a 8 szereplő, vagy éppen azzal, hogy a műsor szakértői mennyire válogatták jól össze a párokat. Az igazság az, hogy én az elmúlt években sokszor éltem meg azt, hogy egymáshoz teljesen passzoló emberek elsétáltak egymás mellet.

bride-groom-480_1.jpg

A Házasság első látásra tökéletesen rávilágít a társkereső irodák legnagyobb rákfenéjére. Hiszen sokszor nem az számít, hogy hány ügyfél van egy társkereső iroda adatbázisában, hiszen egy társkereső azért kopogtat be hozzájuk, hogy megtalálja társát. Azt a társat, akivel boldog lehet évekig, évtizedekig, életet végig. Így akár egyetlen ügyfélből is lehet tökéletes partnert ajánlani.

A probléma az, hogy a társkereső iroda hiába ajánl valakit ők jó esetben 1-2 órát fognak egymás társaságában eltölteni. Ez viszont sokszor leginkább arra elég, hogy megállapítsák, hogy nem egymást keresik. Pedig az ég is egymásnak teremtette őket, de jön egy banánhéj, amin el fognak csúszni. Persze olyan is van, hogy a társkereső iroda ajánl valamit az ügyfelének, csak hogy elmondhassa, hogy ő dolgozott, ajánlott. Bár ilyenkor jobb lett volna, ha tesz semmit, mert a két ember olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Én szurkoltam a pároknak, de biztos voltam benne, hogy mind a 4 pár nem fog együtt maradni. Igaz, nekik 30 nappal több volt, mint egy társkeresőnek. De itt látszik, hogy sokszor ez is kevés. Tegyük hozzá, hogy a kamerák sem biztos, hogy segítettek.

espresso-825975_480_1.jpg

Számomra viszont azok a vélemények, reakciók voltak a legizgalmasabbak, amelyeket a Házasság első látásra kiváltott. Az elmúlt napokban szinte mindig eljött a téma, és mindenki a saját igazát látta benne visszaköszöni. Olyan mértékben támasztotta alá mind a nők, mind a férfiak társkeresést gátló elképzeléseit, ami félelmetes. De szerencsére vannak olyanok, akik nyitottak még a másik nem felé, és meg is akarják találni a társukat.

Hogy mi kell ahhoz, hogy az első randit egy boldog házasság kövessen? Szerintem a legfontosabb a bizalom, és az, hogy amikor másodjára ránézel, akkor nézd meg újra, fedezd fel, ismerd meg a másikat, és na a saját vágyalmaidat vetítsd ki rá. Ha így teszel, akkor kevesebb lesz a társkereső. Ha nem, akkor nincs az a társkereső iroda, nincs az a tévés formátum, ami segíteni tudna Neked abban, hogy megtaláld a társadat

 

Imádtad? Utáltad? Mondd el a véleményedet a kommenteknél!

Tetszett, amit olvastál? Itt még több posztot megtalálsz! Klikk ide a további posztokért!

Ha szeretnéd, akkor Neked is szívesen segítek megtalálni a társad!

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá

társkeresés ismerkedés társkereső randi bizalom házasság RTL Klub társkereső iroda társkereső adatbázis Házasság első látásra