2017. sze 23.

Társkeresés 50 felett, avagy Nóra története

írta: tolvajnorbert
Társkeresés 50 felett, avagy Nóra története

A társkeresés senkinek sem könnyű. Ha elmúlt az ember 50 éves, akkor sokszor érzi azt, hogy nemcsak nehéz, hanem sokkal inkább lehetetlen, hogy megtalálja a társát. Amikor Nórával először találkoztam néhány hónappal ezelőtt, ezt meg is beszéltük. Nem volt könnyű, de addig csináltuk, amíg Nóra végül megtalálta a társát.

Azt látom, hogy a társkeresésben egy állóháború folyik, amiben nők és férfiak harcolnak egymással. Egyik fél sem tudja, hogy miért van így, de aki benne van, az a másikat hibáztatja. Korábban ért sérelmek miatt feltételeznek valamit a másikról, ami miatt alapból támadják. Sokszor ez a bántás, támadás persze csak azért van, hogy megvédjék magukat egy újabb sérüléstől.

Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem harcolnának egymással, hanem csak ismerkednének. Nóra folyamatosan kapta a támadásokat. Szinte mindig volt valami, amivel belekötött az, akivel találkozott. De valami egyszer csak megváltozott. Persze ehhez kellett Nóra változása is, de végre olyan férfiakkal randizott, akik valóban társat kerestek, és el tudták volna képzelni őt társnak. Nem klappolt minden, így nem lett belőle párkapcsolat.

Volt időszak, amikor rendszeresen randizott, és egy ilyen ismerkedés során sikerrel járt. Van az a pont, ami után csak egy emberrel lehet csak folytatni az ismerkedést, ha valaki egy stabil monogám kapcsolatot keres. Így ma már csak egyetlen férfire koncentrál, a párjára.

A történetben benne van sok olyan eset, amivel az 50 feletti társkereső nők találkoznak nap, mint nap. Azért mondta el ő is a saját történetét, mert úgy érezte, hogy ezzel segíteni tud másoknak, hogy amikor eljutnak oda, hogy hagyják a fenébe a társkeresést, akkor tovább tudjanak menni.

Íme a link, ahol a beszélgetést megtalálod:

Nóra történetét itt találod!

paper-1100254_1920.jpg

Imádtad? Utáltad? Mondd el a véleményedet a kommenteknél!

Tetszett, amit olvastál? Itt még több posztot megtalálsz! Klikk ide a további posztokért!

Ha szeretnéd, akkor Neked is szívesen segítek megtalálni a társad!

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá

szerelem nők társkeresés ismerkedés párkapcsolat történetek pasik online társkeresés társkeresés 50 felett