2017. okt 01.

Majd Te megváltoztatod?

írta: tolvajnorbert
Majd Te megváltoztatod?

"Ó Te jó ég! Ez egy idióta! De sebaj, van benne valami, ami olyan vonzó! Majd én megváltoztatom!" vagy mondjuk: "Eddig egyetlen nő mellett sem tudott megállapodni, majd én megváltoztatom, és az én tenyeremből fog enni." esetleg: "Tudom, hogy rendszeresen verte és megcsalta az eddigi összes csaját, de ha én összejövök vele, akkor minden más lesz!", de akár ez is lehetne: "Minden pasiját átverte, meglopta, kihasználta, de majd egy olyan erős férfi, mint én megváltoztatja!" Ismerős valamelyik? Lehetne még sokáig sorolni, de azt gondolom világos, hogy hova akarok kilyukadni.

Az igazság az, hogy sokszor szeretnénk valamit belelátni a másikba, ami viszont nagyon nincs benne. Hiszen van benne valami, amire meg nagyon vágyunk. A gond az, hogy hiába jönnek a barátok, rokonok, igazából bárki szinte soha nem figyelünk oda arra, amit mondanak.

man-1512739_480.jpg

Vegyünk egy példát! Hiszen, ha Te egy rossz fiút képzeltél el magadnak, vad és szabadságszerető, hiszen azt gondolod, hogy Te majd kordában fogod tudni tartani. Akár igazad lesz, akár nem, de nem azt fogod kapni, amire a legelején vágytál, gondoltál volna:

  1. Kiscica az oroszlánból. Tegyük fel, hogy igazad lesz. A kemény és brutális pasiból, kedves és figyelmes társ lesz. Igen, joggal indul el a kommentáradat, hogy de hát te nem kiherélni akartad, de hát ha meg akarod változtatni, és sikerrel jársz, akkor mégis csak ez fog történni. Ergo, ami miatt beleszerettél pont azt veszed ki belőle. Lehet, hogy megmarad a külső vadság, de belül egy egy Buddha lesz. Tudod ez olyan, mint anno a Tokio Hotel volt. Keménynek gondolták magukat, de nagyon nem voltak azok.
  2. Az oroszlánt nem tudod megszelídíteni. Ez az a lehetőség, amikor nem tudod megváltoztatni, és marad igazi rossz fiú. A kérdés csak az, hogy egyrészt mikor fogsz rájönni, hogy nem tudtad megváltoztatni, másrészt meddig fogod neki elnézni azt, hogy veled is megtegye azokat a dolgokat, amelyeket meg akartál rajta változtatni.
  3. Az oroszlán felfal szőröstől-bőröstől. Mind közül ez a lehető legrosszabb variáció. Hiszen itt már nem az a kérdés, hogy ő megváltozott-e vagy sem, hanem bőven arról van szó, hogy Te mennyire kerültél a bűvkörébe. Persze itt felmerül az is, hogy jó-e ez neked vagy sem? Ha igen, akkor szuper, ha nem, akkor ki tudsz-e lépni a bűvköréből. Arról nem is beszélve, hogy mivel fogod magyarázni, sőt, felmenteni őt azokért a dolgokért, amelyeket meg akartál benne változtatni. Erről mindig egy lány jut az eszembe a fősuliról, aki vidáman mesélte nekünk, amikor elsősök voltunk, hogy milyen jó fej a pasija, mert amikor tegnap megverte, akkor nagyon vigyázott arra, hogy arcát vagy a kezét ne bántsa, mert azt már mások is észrevehetik. Emlékszem álltunk ott 8-9-en leforrázva, és nem értettük, hogy tudja felmenti a pasiját egy olyan cselekedet után, amire nincs magyarázat és elfogadhatatlan.

Az igazság az, hogy az előbbi példa egyetlen karakter megváltoztatásáról szól, de be lehetne helyettesíteni anyuci kicsi fiát, a prostit, akibe beleszeretsz, az aranyásót, aki majd a kedved miatt lemond a luxus lehetőségéről, a világutazót, aki majd miattad nem utazik, és még számtalan fiút vagy lányt, akit valami miatt meg akarnak változtatni. Sokszor nem kell semmi különösre gondolni, csak valami miatt a másik meg akar változtatni. Amivel elérni, hogy valaki a kapcsolatba nem érezze magát jól. Sőt, akár az is lehet, hogy mind a ketten vacakul fogják magukat érezni. Erről a következő idézet jutott eszembe:

 

"Ne próbáld megmondani a folyónak, merre folyjon."
Deepak Chopra, test- és lélekgyógyászati előadó, spirituális művek szerzője.

 

iceland-2438638_1920.jpg

De akkor mit csinálj egy ilyen helyzetben? Pláne, ha Te vagy az az oroszlán, aki akár szelíd is lenne? Ez utóbbi a könnyebb. Próbálj meg megváltozni. Bár azt látom, hogy egy másik emberért nagyon nehezen változik meg bárki is. Már csak azért is, mert úgy fogja érezni, hogy nagyon nem önazonos az a világ, ami körülveszi.

Ha pedig Te akarsz valakit megváltoztatni, akkor inkább számolj el magadban 10-ig, és gondold végig, hogy megéri-e a fáradtság. Arról nem is beszélve, hogy azt is gondold végig, hogy az, ami leginkább vonz a másikban innentől megváltozik. Vajon így is kelleni fog neked? Mert hát ilyenkor jön az, hogy Te annyira megváltoztál. Ezek után pedig nem fog Neked kelleni... Kell ez neked? Szerintem nem! Keress valaki olyat, akit nem kell ahhoz megváltoztatni, hogy végre boldogok tudjatok együtt lenni.

 

Imádtad? Utáltad? Mondd el a véleményedet a kommenteknél!

Tetszett, amit olvastál? Itt még több posztot megtalálsz! Klikk ide a további posztokért!

Ha szeretnéd, akkor Neked is szívesen segítek megtalálni a társad!

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá

rossz tanács rosszfiúk aranyásók