2017. nov 10.

5 egyszerű lépés, mellyel biztos sikeres lesz a csábítás

írta: tolvajnorbert
5 egyszerű lépés, mellyel biztos sikeres lesz a csábítás

A pasik többsége nem mer kezdeményezni, mert nem tudja, hogy hogyan is kellene odalépni egy lányhoz. A csajok többsége pedig arra panaszkodik, hogy folyamatosan olyanokba futnak bele, akik erőszakosan nyomulnak. De vajon hol a hiba? Most a pasik nem teszik meg a kellő lépéseket, vagy a csajok hibáznak óriásit, amikor elkezdenek ismerkedni?

date-2491372_1920.jpg

A helyzet az, hogy az ismerkedéshez két ember kell. Így lehet ujjal mutogatni a másikra, de nem túl szerencsés. Már csak azért sem, mert lehet, hogy próbálkozna nálad a másik, de Te észre sem veszed. Hiszen a nők közel 70%-a nem érzékeli, ha flörtölnek vele, míg a pasik több, mint 50%-ára is igaz ez a statisztika.

De hol a hiba? Leginkább ott, hogy nem a megfelelő emberrel akarsz megismerkedni. Hiszen lehet, hogy Te nyitott lennél egy ismerkedésre, de a másik nagyon nem. Ilyenkor szokott az lenni, hogy a pasik minden mindegy alapon odalépnek egy lányhoz, és valami bődületes baromsággal jönnek, hogy nem Te vagy véletlenül a Kovács Józsi tesója, vagy a nagyon megütötted magad dumával. Amivel ici-pici százalékban akár még sikeresek is lehetnek, de a többség el fogja hajtani őket. Míg a lányok hiába vigyorognak egy pasira, hogy felkeltsék az érdeklődését, ha az észre sem veszi őket.

Tudom, hogy ez most sok pasinak fájni fog, de megfigyelések alapján az ismerkedések 90%-a akkor indul el, ha a nő erre „megadja az engedélyt”. Ugyanis a nők finom, kifinomult gesztusokkal jelzi a férfinak, hogy nyitott az ismerkedésre. Ha ezeket a gesztusokat nőként megfelelően használod, férfikén pedig felismered, akkor gond nélkül menni fogsz tudni megismerkedni olyanokkal, akikkel mindig is akartál.

 

A csábítás öt lépése:

1. Szemezés

A nő kiszúrja magának azt, akivel szeretne megismerkedni, majd megvárja, hogy a férfi is észrevegye. Ha az megvan, akkor rövid ideig, 5 másodperc felveszi vele a szemkontaktust, majd hirtelen megszakítja azt. Ezt követően ezt többször egymás után megcsinálja. Ez a flörtölés kezdetének első lépése.

 

2. Mosoly

Azt mindig elmondom, hogy a mosolyod mindig legyen nálad, amikor randizol. De a csábításban is nagy szerepe van. Hanyag, vagy éppen félszeg mosolyokkal tudod a másiknak jelezni, hogy szabad pálya, szívesen megismernéd. A bibi ott szokott lenni, hogy ezt sok pasi nem tudja dekódolni, így a nő azt a következtetést vonja le, hogy nem érdekli a pasit. Sok ismerkedés ezen a ponton befuccsol. Pedig ígéretesen indult.

 

3. Magakelletés

A nő, ha a férfi vette a lapos, és elkezd felé közeledni, akkor elkezdi kihúzni magát, nőiességét előtérbe helyezni, illetve haját birizgálja, ajkaival játszik, amivel felhívja a férfi figyelmét, hogy az ő kedvéért akar jobban kinézni. Ezek finom gesztusok, melyeket fontos megfelelően ismerni és olvasni. Erre válaszul a férfi elkezdi férfiasságát előtérbe tolni azzal, hogy kihúzza magát, mell ki, has be, illetve ő is elkezdi a ruháját, haját megigazítani, amíg oda nem ér a kiszemelt nőhöz.

 

4. Beszélgetés

Ez az, amihez kellő önismeret, és önbizalom kell. Ilyenkor a férfi kezdeményezi a beszélgetést. A cél nem az, hogy megoldják a világ legnagyobb problémáját, hanem az, hogy megtörjön a jég. A beszélgetés témája szinte minden lehet, amiről könnyeden el lehet csevegni.

 

5. Érintés

Ilyenkor a nő a beszélgetés során alkalmat keres arra, hogy megérintse a férfi karját. Ez az intimitás jele, illetve ezzel szeretné kifejezni, hogy a férfi valóban vonzó a számára. Ezt néha többször megismétli, hogy a férfi érzékelhesse, hogy az első alkalom nem a véletlen műve volt. Így teszteli, hogy a férfinál milyen érzelmeket tud kiváltani. A váll megérintésével pedig azt jelzi, hogy fontos számára a férfi egészsége, és megjelenése.

 

Lehet, hogy ezt az egészet Te egy nagy marhaságnak gondolod. Én csak azt tudom, hogy csak azokkal lányokkal lett második randim, majd párkapcsolatom, akik az első találkozásnál, az első randin megfogták a kezemet. Sőt! Ha 15-20 perc után nem tudtam eldönteni, hogy van-e értelme kavargatni a kávét, mert nem tudom eldönteni, hogy a lány szívesen folytatná-e velem a kapcsolatot tudatosan megfogtam a kezét. Ha elhúzta, akkor megtanultam, hogy már kérhetem is a kávét, mert nem lesz folytatása a dolognak.

Még több infót olvashatsz itt, és hallhatsz a podcastban:

Tartalom:

1 A csábítás folymata 1:40

2 5 tuti tipp randizáshoz 7:00

3 Mire figyelj oda 10:30

 

Ha szeretnéd, akkor Neked is szívesen segítek megtalálni a társad!  Ide kattints!

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá

podcast csábítás társkeresés ismerkedés Park Kiadó Testbeszéd szerelmes könyvek