Az utolsó első csók

Emlékszem a pillanatra, amikor leesett a papír 20 Filléres. Az elmúlt közel egy évtizedben hétről hétre, napról napra hallgattam, ahogy társkeresők éppen azt ecsetelik, hogy komoly kapcsolatot keresnek. Persze szinte kivétel nélkül igaz volt, hogy nem pont ugyan azt értették komoly kapcsolat alatt, és az is, hogy szinte senki nem tudta pontosan meghatározni, hogy ő maga mit is ért az alatt, hogy komoly kapcsolat.

freestocks-org-547544-unsplash_480.jpg

 

Nem kerestem, egyszer csak jött. Mint derült égből a villámcsapás, és azóta is azon gondolkodom, hogy vajon ez hogyan volt lehetséges. Hogyan lehet az, hogy ilyen intenzíven mozgat meg egy gondolat, egy érzés minden előjel nélkül.

Egészen pontosan 8 nappal ezelőtt jöttem rá arra, hogy csak is egyetlen egy dolog miatt érdemes elkezdeni a társkeresést. Ez pedig nem más, mint keresni azt, akivel megélheted, átélheted az utolsó első csókot. Az igazság, hogy nem tudhatod, hogy kivel fog elcsattanni. Hiszen lehet egy beszédfétises titokzatos szőke, vagy maga Csodanő, vagy éppen Vasember, esetleg az a helyes srác, aki zavarba jön, amikor csak rámosolyogsz csókol meg utoljára. De nincs nagyon értelme másért belevágni. Ha komolyan gondolod, hogy komoly kapcsolatot keresel, akkor miért nem arra hajtasz, hogy találj magad mellé valakit, akivel végre jól fogod érezni magad?

Magát a csókot nem magyaráznám agyon. Azt szerintem Te is tudod, hogyan kell csókolni. Azt gondolom, hogy érezni fogod, hogy vajon az a csók az utolsó első csók volt-e, vagy sem! Az igazság az, hogy ha el is csattan, akkor persze még mindig ott van az, hogy ezerrel dolgozni kell azon, hogy a kapcsolat működjön is, de ez már egy másik blogbejegyzés lesz.

De az igazság az, hogy még mielőtt elkezdenéd kutatni, keresni azt, akivel megélheted ezt az élményt nem árt felkészülni! Igen, felkészülni. Lehet, hogy a felkészülés közben toppan be, rúgja rád a lehetőség az ajtót, hogy megismerd, de lehet jobb is, ha akkor nem találkoztok. Csak reménykedhetsz persze, hogy 2-3 hónap múlva lesz még esélyed. Ha nem vagy felkészülve fizikálisan, mert nem vagy csúcsformában, az önbecsülésed a béka feneke alatt van, vagy éppen az élet más területeit nem rendezted el, akkor hiába csattanna el úgysem az lenne az utolsó, pedig ha minden kerek lenne, akkor jöhetne a népmesei befejezés végre. Nem mondom azt, hogy tökéletesnek kell lenned, de arra figyelj oda, hogy zárd le a múltat, és ha változtatnod kell bármin, akkor tedd meg. Ha az lebeg a szemed előtt, hogy végre valakivel átélhesd az utolsó első csókot, akkor hidd el még ez is erőt fog adni.

Hogy van-e népmesei tanulsága ennek a blogbejegyzésnek? Az mindenképpen, hogy nem az a legfontosabb, hogy legyen rólad egy tökéletes kép a Tinderen, hanem az, hogy úgy állj neki a társkeresésnek, hogy Te jól érezd magad a bőrödben. Ha pedig úgy érzed, hogy társkereső vagy, akkor társat keress magadnak, és ne valakit, aki mellett nem olyan rossz. Lehet, hogy kell 2-3 hónap, hogy formába lendülj, de akkor is inkább hozd magad formába, mint megéld azt rendszeresen, hogy nem kellesz senkinek. A felkészülés alatt pedig ne feledd, hogy miért is vágtál bele az egészbe…

 

Ingyenes minikonzultáció, hogy helyére kerüljenek a dolgok: bit.ly/Minikonz

https://unsplash.com/