Társkeresés: A gyerekes anya párt keres

Mindennapos jelenség ma már, hogy a gyermeküket sok nő egyedül neveli. Mi most a párkeresési lehetőségeikkel fogunk foglalkozni. Már csak azért is, mert az online társkeresők világában sok férfi elzárkózik attól, hogy egy vagy akár több gyerekes édesanyákkal ismerkedjen meg. Pedig a gyerekekre az ismerekedéskor sem hátrányként kell tekinteni. Arról nem is beszélve, hogy a nő ebben az esetben is lehet ugyan olyan ízig-vérig nő, mint gyermekvállalása előtt vagy gyermektelen vetélytársai.

 Persze ilyenkor jön az kifogás a férfiak részéről, hogy ne viccelj már! Gyerekes anya? Hát ki akar turkálóból csajt választani? Használtan ruhát, esetleg valamilyen kütyüt, de nőt biztosan nem fogok választani magamnak. Mi ezt a felvetést nem is értjük. Hiszen ilyen erővel csak tizenéves szüzek jöhetnének szóba és hát egy harmincas-negyvenes pasi, függetlenül attól, hogy van-e gyereke vagy nincs ugyan úgy részes volt már néhány párkapcsolatnak.

Van egyfajta reneszánsza most a 30-as, 40-es nőknek, amit a pornónak köszönhetünk, de most a MILF jelenséggel nem fogunk foglalkozni. Sokkal inkább a figyeljünk arra, hogy ők is lehetnek szépek, csinosak, vonzóak, mint bármelyik nő. De ott van bennük az a nyugalom, ami abból adódik, hogy már van gyermekük. Emiatt egyrészt nem hajtja őket a biológia órájuk és a kislánykori álmuk, hogy nekik gyermeket kell szülniük. Ráadásul a gyermek miatt sokkal felelősségteljesebbek is lesznek, hiszen nekik már nemcsak saját magukra kell gondolniuk. Ebből persze az is adódik, hogy kevesebb lesz idejük és nehezebb lesz az első randira időpontot egyeztetni, amikor kettesben tudtok lenni, de higgyétek el megéri, mert ők már értékelni tudják a figyelmet és a törődést. Már csak azért is, mert általában túl vannak azon a sokkon, amikor a gyerekvállalás tönkretesz egy kapcsolatot. Hiszen a szülés utáni depresszió, az anyaság miatt felelősség és plusz teher megváltoztatja a nőket. Sok férfi éppen emiatt hagyja el a gyermeke anyját, mert egyrészt nem tudja feldolgozni, hogy a nőnek más is fontos rajta kívül és nem kapják meg azt a figyelmet sem, amit korábban megkaptak és emiatt elhanyagolva érik magukat.

Másrészt ha férfiként neked is van gyereked, akkor ők lesznek azok, akik megértik, milyen az, amikor gyermeke van valakinek és nem csinálnak belőle problémát, ha találkozol a sajátoddal.

Tehát uraim ne hátrányként tekintsetek arra, ha a számotokra vonzó nőnek gyermeke van, hanem lássátok meg benne az értéket. Először úgyis az ő szívét kell meghódítani. Arról nem is beszélve, hogy ezek a nők maguknak keresnek társat és nem a gyereküknek apát. Az első randin sem az a tét, hogy jó apja lesz-e a gyerekének, hanem, hogy lesz-e második randi.