Párkapcsolati Kovácsmester társkereső blogja!

Tolvaj Norbert hivatalos társkereső blogja! Párkapcsolat, exvisszahódítás a tolvajnorbert.blog.hu-n!

Fiatalabb vagyok a koromnál, és társat keresek!

A tények makacs dolgok! Tény az, hogy azon, hogy mikor születtünk nem tudunk változtatni. Így azon sem, hogy mennyi idősek vagyunk. Azt látom, hogy manapság sokan szeretnék ezt az apróságot figyelmen kívül hagyni, amikor társat keresnek.

Az alap felállás az, hogy a társkereső, függetlenül attól, hogy éppen férfiről vagy nőről beszélünk fiatalabbnak tartja magát a koránál. Ez olyan 35 éves korban kezd megjelenni, majd 40 éves kor felett erősödik fel és jellemzően 60 felett csúcsosodik ki. Miért érez így? Ennek több oka is lehet. Az egyik ilyen ok, hogy a környezetében ezt szajkózzák felé. Van akinél igaz, de ők vannak kevesebben. Arra persze nem gondol, hogy sok esetben előfordul, hogy csak azért mondják neki, mert ő már jó ideje panaszkodik, hogy milyen öreg és mennyire nem fog kelleni senkinek és a környezetében csupán jó szándékból próbálják nyugtatgatni. Az is lehet, hogy arra alapozza ezt az érzését, hogy olyan zenéket hallgat, olyan ruhákat hord vagy olyan helyekre jár sportolni, kikapcsolódni, ahova a nála jóval fiatalabbak, és persze könnyen megtalálja a közös hangot 50 évesen akár a 20 évesekkel is.

Miért baj az, hogy valaki fiatalabbnak érzi magát a koránál? A válasz egyszerű: nem baj. Sőt! Legyen mindenki fiatalos, laza vagy éppen dinamikus, energiától duzzadó. A gond akkor van, ha társkeresésnél erre alapozva kezdi el keresni a társát. Azt látom, azt tapasztalom nap, mint nap, amikor társkeresőkkel találkozom, beszélek velük, hogy mindenki fiatalabbat keres. Jóval fiatalabb társat. Ma már a nők többsége is úgy indít, hogy minimum 5 évvel fiatalabbakkal kezdenek el ismerkedni első körben, de nem ritka az sem, hogy hogy 15-20 évvel fiatalabb urak, fiúk, srácok, férfiak társaságát keresik. Mindezt komoly kapcsolat céljából. Minden esetben elmondják, mind a nők, mind a férfiak, hogy bár ők 40, 50, 60 évesek vagy akár idősebbek is, de ők annyira fiatalosak, hogy ők fiatalabb társat keresnek. Számomra az az érdekes, hogy csak kevesen tudják elfogadni azt, hogy a saját korosztályokban is van hozzájuk hasonlóan dinamikus személyiség, társkereső.

idős_társkereső.jpgForrás: https://www.zodiakrights.com

Természetesen lesznek olyanok, akik a 2 millió magyar társkereső között találnak olyat, aki ennyivel idősebb társat is el tud fogadni. De többségük csalódni fog. Ekkor három út közül választhat. Az egyik, hogy bár csalódott, mert sok visszautasítást kapott és sok esetben vérig sértették, de kitart a választása, döntése mellett és próbálkozik. Ebben az esetben sokszor fordul elő az, hogy a végén már mindenki hibás lesz azért, hogy nem találta meg a társát, csak ő nem. A második, hogy korrigál az elképzelésein, ami a kort illeti és megnézi, hogy ő kinek kellhet. Így könnyebben meg fogja találni azt a társat akit keresett. Itt nem arra kell gondolni, hogy akkor adja fel az elképzeléseit, hanem arra, hogy gondolja újra és a számára még elfogadható határokon belül változtasson. Lehet, hogy egy kicsit ki kell lépnie a komfortzónájából, de ha 2-3 külső és belső tulajdonságot szem előtt tartva keresi a párját, akkor a kor csak másodlagos lesz és meg fogja tudni a társát gyorsan. A harmadik választás, pedig az, hogy nem próbálkozik tovább az első visszautasítások után, hanem egyszerűen feladja és éli tovább az életét egyedül.

Szerintem nem szabad feladni! Keresni kell, bár azt szoktam mondani, hogy a társkeresés kicsit olyan, mintha munkát keresne valaki. Így heti 1-2 órával nagyon nehéz megtalálni azt, akit keresel. Bár nem lehetetlen, de azért itt a szerencsefaktornak nagyon nagy jelentősége van. Én azt tapasztalom, hogy sokan, akik komolyan gondolják azért naponta néhány órát eltöltenek a gép előtt és „vadásznak”, keresik az igazit. Azt pedig fogadjuk el, hogy mennyi idősek vagyunk és ennek megfelelően nézelődjünk. Ne felejtsd el, hogy nem TE vagy az egyetlen fiatalos 40-es, 50-es, 60-as, sőt lehet, hogy van más hozzád hasonló fiatalos 70-es is, aki társat keres. Érdemes köztük is szétnézni, mert köztük van az, akit keresel.

 

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged: http://bit.ly/ingyeneskonzultáció

facebook_csoport.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parkovacs.blog.hu/api/trackback/id/tr886892757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gour (törölt) 2014.11.14. 10:00:10

A nők azért keresnek fiatalabb pasit mert tőlük kapják meg azt a rajongást és lelkesedést amitől újra csodálatos nőnek érezheti magát a sok kudarc után. A 40-es nők csak a milfező 30-as srácoknak lelkesítő opciók, a korosztályos pasik szóba sem állnak velük. Persze ez zsákutca hosszabb távon, így végül jönnek majd a kis pocakos 55-60 as férfiak akiknek ez az elérhető legfiatalabb női korosztály.

lüke 2014.11.14. 10:00:23

Hmmm,keress tovább, aTK egy humbug

jet set 2014.11.14. 10:00:36

Ez faszság. Amikor neten ismerkedtem, sorra hajtottak el a nálam akár csak 1-2 évvel idősebb csajok. Persze volt kivétel, de jellemzően nálam fiatalabbakkal sikerült megismerkednem.

Vili Doli 2014.11.14. 11:37:57

Fiatalabb csak azért hajlandó egy idősebbel tartósan együtt élni, mert annak van lakása, pénze, egzisztenciája, vagy híres ember!
Ez mindkét nemnél így van.
Ami számomra undorító.

odamondó 2014.11.18. 18:02:56

@Vili Doli: munkatársam 25 nője 35 és a nőnek nincs semmije. Se egy normális munkája se lakás se semmi.

@jet set: teljesen egyetértek. Ugyanezt tapasztaltam.

Viktor Erdei 2016.08.12. 08:59:35

Olyan nöt vagy csajt keresek aki szeretni is tud

Hirdetés

Tanulj meg társat keresni!

borito_uniweb_320.png

Hódítsd vissza az exedet!

webuni_exvissza_320.png

Párkapcsolati Kovácsmester társkereső blogja!

Tolvaj Norbert hivatalos társkereső blogja! Párkapcsolat, exvisszahódítás a tolvajnorbert.blog.hu-n! Egyedül vagy, és fogalmad sincs arról, hogy hogyan és hol fogod megtalálni a társad? A blogban választ kaphatsz azokra a kérdésekre, amelyek a társkereséssel kapcsolatban foglalkoztatnak!

Facebook oldaldoboz

Társkereső Facebook Csoport

facebook_csoport.jpg