Te hány vasat tartanál a tűzbe?

Ez egy igazi dilemma lehet, ha valaki elkezd ismerkedni. Mégis egyszerre hány vasat tartson a tűzbe. Tudom, hogy vannak, akiknek ez egyértelmű és egyszerre alapból csak egy emberrel ismerkednek és persze vannak olyanok is, akik alapból több emberrel kezdik el felvenni a kapcsolatot. Ha nem komoly kapcsolatot keresel, akkor is egyszerű a képlet, bár szerintem az elején egy komoly kapcsolatnál sem bonyolultabb.

Azt gondolom, hogy az erre a kérdésre adott válaszokban nagy szerepet játszik az is, hogy a válaszadó nő vagy férfi, mennyi idős, illetve az is, hogy éppen hol ismerkedik. Bár szerintem mindenkire ugyanazok a "szabályok" vonatkoznak. Én azt gondolom erről a kérdésről, hogy van egy határ, amit meg kell találni és ennek a határnak kell eldönteni, hogy mennyi vas van éppen ebben a tűzben. Amíg valaki nem lépi át ezt a határt, addig szerintem simán belefér, hogy egyszerre több vasat tart a tűzbe.

Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik élből hímsovinisztának fognak tartani, ha azt mondom, hogy igenis elfogadható, ha valaki egyszerre több emberrel ismerkedik. De mielőtt megkapnál a gyűlölködő kommenteket két dolgot tisztázzunk!

Első szabály, amelyet fontos lefektetni, hogy külön kell választani a kiberteret és a valódit, amiben jobb esetben éljük hétköznapjainkat. Gondolj bele, hogyha valakivel megismerkedsz, akkor mondjuk egy társkeresőn és váltottál vele két levelet, az teljesen más, mintha mondjuk találkoztál valakivel mondjuk egy házibuliban és már a második randira készülsz. Ennek az oka az, hogy az online társkeresőkön jellemező az, hogy egy-két levélváltás után simán eltűnik a másik és nem jön tőle válasz. Sőt, tovább megyek. Én azt gondolom, hogy az első randi nem kötelez még semmire. Ennek tudatában pedig, ha valaki csak egy kicsit is felkelti az érdeklődésedet, akkor igyál meg vele egy kávét. De attól, hogy valakivel találkozom mondjuk holnap, ma még simán írhatsz valakinek a neten, hogy szimpi és szeretnéd megismerni. Miért? Mert az online társkeresés bármennyire is szépítjük személytelen húspiac. Persze hatalmas lehetőség sok embernek és remekül tud működni, ha egyrészt van időd és energiád kezelni és nem veszed véresen komolyan. Ha nincs időd, akkor meg kérj segítséget olyanoktól, mint én, akik arra specializálódtak, hogy segítsenek társat találni és a segítségünkkel akár több, tízezer társkeresővel ismerkedhetsz meg. Azt gondolom, hogy a határ ott van a netes randik esetében, amikor megbeszélitek a második, harmadik randit. Persze légy korrekt és mindenkivel közöld, hogy nemcsak vele ismerkedsz. Egyrészt mond el neki, hogy ő a favorit és a többieknek meg fogod köszöni a részvételt. Másrészt a többieknek tényleg köszönd meg az eddigi ismerkedést és kívánj nekik sok sikert, majd töröld magad a társkereső oldalról. Erre már csak azért is szükség lehet, nehogy a másik fél véletlenül később rád találjon és ebből neked kellemetlenséged legyen.

Második szabály sokkal egyszerűbb, mint az első. Ez nem szól másról, mint simán elfogadni azt, hogy az első szabály nemcsak ránk nézve engedékeny, hanem mindenki másra is. Ha ezt elfogadod és tisztában vagy vele, akkor indulhat is a társkeresés és mindenkinek könnyebb lesz megtalálni a társát.