Párkapcsolati Kovácsmester társkereső blogja!

Tolvaj Norbert hivatalos társkereső blogja! Párkapcsolat, exvisszahódítás a tolvajnorbert.blog.hu-n!

A 0. randi

Manapság sokan azért nem jutnak el az első randiig, mert túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Hiszen sokan úgy élik meg, hogy csak akkor találkoznak valakivel, ha a lehetséges randipartner tökéletesen megfelel az elvárásaiknak, és a randit biztosan követni fogja egy második, harmadik, sokadik randi. Pedig a valóságban ez nem ilyen egyszerű.

Mi lenne, ha levenné mindenki a terhet a válláról? Ezt a leginkább úgy lehet, ha úgy tekint az első találkozóra, mint a 0. randira. Hiszen miről is szól a 0. randi? Ha őszinték akarunk lenni, akkor arról, hogy leellenőrizzük, hogy akivel találkozunk végre élőben, az megfelel-e azoknak a paramétereknek, amiket vagy ő mondott magáról valamelyik online társkeresőn, vagy a barátaink mondtak nekünk egy vakrandi előtt. De én még ennél is tovább mennék. Az is lehet, hogy ismertük a másikat már korábbról, mert egy irodaházban/munkahelyen/projekten/stb. dolgozunk, vagy ugyanazzal a busszal/villamossal/vonattal/stb. utazik, vagy éppen ugyanaz a törzshelye, ettől még lehet, hogy az első randi után rájössz, hogy mégsem őt kerested.

A 0. randi célja, hogy el tud dönteni, hogy legyen-e első randi vagy sem. Így segít eldönteni, hogy kell-e tovább keresned vagy seml!!!!

Az első randi igazából egy kötetlen ismerkedés, ahol megismerheted a másikat. Nem kell rágörcsölni, mint ahogy sokan teszik az első randi előtt. Elég sokszor belefutok abba, hogy elmondják nekem társkeresők, hogy ők csak azokkal akarnak igazi randit, aki a számára a nagy Ő, és utána jöhet majd a fanfár, a lagzi és a boldogan éltek, amíg meg nem haltak befejezés. Nehogy bárki azt gondolja, hogy ez csak lányokra, hölgyekre, asszonyokra vonatkozik. Ez nem nemi kérdés, mint ahogy olyan sok más dolog sem.

cappuccino_480.jpg

A 0. randi célja, hogy kimozdulj, és találkozz olyanokkal is, akik első ránézésre nem a tökéletes társat testesítik meg. Mire gondolok? Mondjuk nem 180 cm magas, hanem 174, vagy éppen nem szőke, hanem barna haja van, és még sorolhatnám napestig. Egy kicsit tágítsd ki azt a kört, ahol keresel. Így több ember fog "fennakadni" a szűrődön, és könnyebben megtalálod az igazit. Hiszen lehet, hogy nem egy égimeszelő, vagy éppen nem egy szőke ciklon, de egy kicsit alacsonyabb srác is lehet jó fej és mennyi, de mennyi barna nő van, aki el tud varázsolni.

Hogy mindenkivel, aki a kibővített körnek megfelel lesz-e 1. randi? A választ biztosan, hogy nem, de összességében gyorsabban, könnyebben, és egyszerűbben meg fogod találni a társad, mert így legalább megadod az esélyét annak, hogy megtaláld a társad. Máskülönben csak a csodavárás marad.

A 0. randi szabályai egyszerűek. A helyszíne minden estben egy kávézó/teázó, ahol le tudtok ülni egymással szemben, és nyugodtan tudtok ismerkedni. Egy ilyen randi 40-50 percig tart maximum, és ha a másik fél, nagyon nem jön be, akkor nyugodtan meg lehetnek neki mondani, hogy ne haragudjon, de mást vártál, és miután megittad a kávédat köszönj el tőle. Egy ilyen randin alapesetben mindenki saját maga fizeti azt, amit fogyasztott. A randi azzal zárul, hogy megbeszélik, hogy van-e kedvük egy 1. randihoz. A randin minden téma megengedett, amelyről a másik fél is szívesen beszél. Az alapvetően tabu témákat sem kell kerülni, de kellően gondoljuk végig, hogy valóban fel akarjuk-e hozni a témát.

 

Keresed társad, de nem találod? Randizol rendszeresen, de soha nincs második randid? Mit szólnál hozzá, ha én segítek Neked?

A bejegyzés trackback címe:

https://parkovacs.blog.hu/api/trackback/id/tr567592426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2015.07.03. 20:31:39

" A választ biztosan, hogy nem," ?
Mintha hiányozna valami...

lékek és ellensúlyok 2015.07.06. 10:52:36

"A randin minden téma megengedett, amelyről a másik fél is szívesen beszél."

pl. Tudtad hogy a Note 4-ben egy Qualcomm Snapdragon 805 négymagos proci nyomul 2,7 gigahercen ?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.07.06. 10:52:42

Nálam ezt hívják első randinak..

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2015.07.06. 10:52:48

Szerintem annak, aki görcsölős, ez a kibővítési ötlet csak megsokszorozza a görcsölési alkalmakat... El sem hiszem, hogy ezt felnőtt embereknek le kell írni, a kávézót, meg a szembenülést. Más kérdés, hogy szerintem az első, második... ki tudja hanyadik találkozás még nem feltétlenül "randi", hanem maga az ismerkedés. A "randi" kifejezés csak növeli a romantikus elvárásokat és a csalódás esélyét.

Ahmed Tenam 2015.07.06. 10:53:09

már ne haragudj "párkovács", ez a tipikus esete az irjunk valami ökörséget, az emberek úgy sem gondolkodnak csak elolvassák. Micsoda hülyeség ez. Leirtad az első randit csak epp 0.-nak nevezed. Bravo. arra lennek kivancsi hogy szerinted milyen akkor az elso randi? de csak költői a kerdes ne valaszolj ra mert nyilván hablaty az egész.

nem várt fordulat 2015.07.06. 10:53:31

Ennél nagyobb baromságot még életemben nem olvastam. Ja de, mondjuk a chemtrailt, de lássuk be, ez a 0. randi simán az első randi. Az első randin is ugyanez van. Bültök valahova kávézni, elmentek sétálni, beszélgettek. Miért kötelező a kávézó, és ha jól érzitek magatokat, miért kell a 45 perc limit?

Sőt, továbbmegyek, pont ugyanúgy rá fogsz görcsölni, hiszen itt meg az a "tét", hogy úristen, vajon minden ok lesz -e, lesz -e első randi? Az első randin is be lehet mondani, hogy "nézd, szipmatikus vagy, és csinos is, kedves, de ismerem magam, és úgy érzem, részemről ez nem fog menni". Slussz.

fotelfasiszta 2015.07.06. 10:54:33

Friss elmeny:

Egy eleg szimpatikus lannyal talalkoztam, akit egy tarskereson ismertem meg. A randi ugy kezdodott, hogy elfogyasztottunk egy latte-t, es mivel ugy erezetem, hogy a szimpatia kolcsonos, igy tettem javaslatot arra, hogy nezzunk korbe a kornyeken. Semmi kifogasa nem volt ellene, igy folytatodni fog a randisorozat. Hogy kellett-e hozza 0. randi? Bizonyos ertelemben igen: mivel tarskereson talaltunk egymasra, igy az mar valamennyire egy 0. randi is lehetett.

Hogy sikeresen part talalj, az rajtad all nagyreszt. Nem tudok szazalekot mondani, de a lenyeg nem is ez: ameddig nem allsz keszen az ismerkedesre (fogalmad sincs, hogy mit keresel, mint akarsz, mire van szukseged, meg leginkabb te magad milyen ember vagy), addig csak bohockodni fogsz. Ep esszel kell valaki mas ele allni, hogy gyozz meg arrol, hogy te vagy-e az igazi. Akik kozott megvan a szimpatia, az viszonylag hamar kiderul. Szerintem ha az elso randin nem sikerul eljutni addig, hogy kolcsonosen szimpatiat keltsenek egymasnak a felek, akkor nem kell 2. alkalom (persze vannak kivetelek, mindenkinek lehet szar napja). Ertelmileg es erzelmileg is keszen kell allni arra, hogy egy randi sikeres legyen (bar ez fugg attol is, hogy kinek mi a siker).

Analking Skywalker 2015.07.06. 10:54:37

Idejétmúlt felfogás... én minden esetben a -1. randin gerincre vágok mindenkit, a csajokat kétszer is.

2015.07.06. 10:54:52

LOL, ez a poszt mekkora modoros blődség? :) Az internet egyik nagy hátránya, hogy az önjelölt tanácsadók, coach-ok, guruk és táltosok válogatás nélkül öntik a szemetüket a világra. Hát köszi, hogy a 0. "randi" tulajdonképpen ugyanaz, mint az első. Feltaláltad a spanyolviaszt.

péklapát2 2015.07.06. 10:54:55

Pont erről szól az 1. randi, mitől 0. ez?

Szalahaddin 2015.07.07. 13:27:12

Érdekes, ha a -17. randival kezdjük és mondjuk lefekszik velem a -14.-en, a -9.-en jön az első veszekedés, lehet, hogy hivatalos randi nélkül le is folyhat a kapcsolat.
Minden csak rollback kérdése.

zelmavagyok · http://sikospálya.blog.hu 2015.07.29. 13:13:18

@Szalahaddin: Ez jó:). És szürreális világunkban kézenfekvő is egyúttal.

Hirdetés

Tanulj meg társat keresni!

borito_uniweb_320.png

Hódítsd vissza az exedet!

webuni_exvissza_320.png

Párkapcsolati Kovácsmester társkereső blogja!

Tolvaj Norbert hivatalos társkereső blogja! Párkapcsolat, exvisszahódítás a tolvajnorbert.blog.hu-n! Egyedül vagy, és fogalmad sincs arról, hogy hogyan és hol fogod megtalálni a társad? A blogban választ kaphatsz azokra a kérdésekre, amelyek a társkereséssel kapcsolatban foglalkoztatnak!

Facebook oldaldoboz

Társkereső Facebook Csoport

 
Nem kell egyedül lenned!
Zárt csoport · 247 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Nem kell egyedül lenned! Egy csoport azoknak, akik meg akarják találni az új párjukat! A csoport célja tehát az, hogy tanulhassatok, megismerjetek m...