Csajok csapdában!

Társkeresés, munkavállalás, párkapcsolat, siker, karrier, csillogás, gyerekvállalás, önmegvalósítás, társadalmi elvárások, stb… Ma mindent elérhetsz, amit csak akarsz, vagy mégsem? A hozzám forduló lányok, nők, asszonyok egyik legkomolyabb dilemmája, hogy a karrierjük mellett meg fog-e férni egy párkapcsolat. Igaz, ez a dilemma a legtöbb nőnél olyan 40-45 éves koráig áll fenn. Majd rájönnek, hogy elrohant az élet mellettük. Ekkor vagy beletörődnek abba, amiben vannak, vagy újragondolják azt, ahogy eddig éltek.

rawpixel-790897-unsplash_480.jpg

Az alaphelyzet az, hogy a lányok egy jelentős része nyűgnek éli meg azt, ha van egy férfi az életében. Adott egy lány a 20-as (vagy már a 30-as) éveiben, aki karriert akar csinálni, be akarja indítani a saját vállalkozását, hogy elérje a csillagokat, megvalósítsa önmagát. Úgy érzi, hogy akkor, ha van ott vele valaki, akkor az leköti a figyelmét, az idejét, és ne szépítsük azt az érzése, hogy visszahúzná őt abban, hogy elérje a céljait, megvalósíthassa önmagát, az álmait. Hiszen ő nyitni akar egy trendi kávézót, éttermet, tech céget, tanácsot akar adni marketing/pénzügy/jogi területen, vagy valamilyen teljesen más területen próbálná ki magát. A lényeg, hogy sokszor azt érzi, hogy egy pasi csak nyűg lenne, egy felesleges púp, ami nélkül könnyebb az élet.

Majd jön egy pillanat, amikor nem tudja kivel megosztani a sikerét, mert nem várja otthon senki, aki vele tudna örülni. Persze ott a család, és ott vannak a barátok is, akik örülnek annak, hogy milyen ügyes, milyen eredményes, milyen fantasztikus, de az mégsem olyan. Lehet, hogy már ekkor elkezd neki hiányozni egy társ, lehet, hogy csak évekkel később. Nem a gyerekvállalás miatt, persze lehet hogy azért, de sokkal inkább mert jó lenne valakivel összebújni, beszélgetni, élményeket átélni, megosztani a sikert, és annak gyümölcsét, valaki, aki mellette van a nehézségek idején, mert jó lenne azt is megbeszélni valakivel, mert jól esik, ha van valaki, aki támogatja abban, amibe belevágott.

Siker vagy párkapcsolat?

A csapda ott van, hogy meghoznak egy döntést, hogy melyiket választják. Azaz vagy karriert építenek egy nagy multinál, vagy éppen a saját cégüket viszik sikerre. Ha pedig nem a karrier mellett teszik le a voksukat, akkor úgy döntenek, hogy családot fognak alapítani, és a párkapcsolat lesz az útjuk. Sarkított a példa? Igen! Lehet karriert, saját céget vezetni párkapcsolatban, házasságban, gyerekek mellett? Természetesen! A csapda viszont ott van, hogy fejben eldöntik, hogy ez nem lehetséges. Inkább választják a magányt, mint azt, hogy megbirkózzanak azzal, hogy a kettőt egyszerre kellene megvalósítani!

freestocks-org-182581-unsplash_480.jpg

Létezik olyan férfi, akivel együtt ez működhet?

A döntést azt is befolyásolja, hogy egyáltalán nem biztos, hogy találnak olyan férfit, akivel, aki mellett el tudnák érni azt, amit a lelkük mélyén igazán szeretnének. Mégpedig azt, hogy megcsinálják a karrierjüket, a saját vállalkozásukat, miközben egy egyenrangú párkapcsolatban élnek egy támogató, hozzájuk hasonlóan gondolkodó és sikeres férfival. Itt is tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be, hogy nem is olyan egyszerű olyan férfit találni, aki ennek megfelel, megfelelne. És a kör lassan bezárul.

És élhetnek boldogan, amíg meg nem hallnak?

A válasz itt is igen, de már koránt sem annyira egyértelmű, mint a blogbejegyzésben korábban. Nem azért, mert ne létezne olyan férfi, aki a csapdába esett lányok szívét el tudná nyerné, akivel együtt boldogan élhetnének, míg meg nem hallnak, és balra el a naplementébe. Sokkal inkább azért, mert melós megtalálni, és sokszor akkor sem veszik észre egymást a felek, ha nagy piros felkiáltójelnek öltözve ugrálnak egymással szemben a Blahán, vagy bárhol máshol.

Az elvárások hatalmasak, melyek nem azért ilyen magasak, mert tényleg erre vágynak, hanem sokkal inkább azért, mert egyrészt így védekeznek, védik meg a maguk kis világát a csúnya, zord valóságtól, másrészt pedig azért, mert pontosan tudják, hogy ennek ember nincs, aki meg tudna felelni, így mivel nincs senki, aki elég jó lehetne, keresni sem kell. A kör pedig bezárul. Maradnak egyedül, majd amikor elmúlnak az évek sokszor mennek bele egy olyan kapcsolatba, amibe nagyon nem kellene, de hát már annyira ki vannak éhezve a szeretetre, egy kis figyelemre vagy éppen arra, hogy megőrizhessenek valamit a korábbi szabadságból, hogy a fiatalkori énüket köpik szemen…

cmdr-shane-691641-unsplash_480.jpg

Hogy mi lehet a megoldás? A válasz olyan egyszerű, mint egy fakocka. Merj kockáztatni, és nyisd ki a világod! Igen, tudom, hogy ez bullshit, de ez az igazság. Nem az megoldás, hogy nem csinálod meg a cégedet, eszedbe ne jusson csak azért megrekedni valahol a ranglétra alján, hogy legyen valakid. Ellenkezőleg! Keress valakit, aki inspirál, támogat, és felemel. Mert ha megtalálod, akkor azt fogod észrevenni, hogy sokkal könnyebb, egyszerűbb és szórakoztatóbb lesz az utazás együtt, amíg elértek a csúcsra, és többet tudsz kihozni Te is magadból, mint amire tök egyedül, magányosan képes lennél!

 

Elakadtál a társkeresésben? Pörgeted a Tindert, ezer online oldalon regisztráltál, de mégsem találod a párod? Nyugi, ha gondolod, akkor Neked is örömmel segítek, hogy végre megtaláld a társadat! A segítségért kattints ide: http://bit.ly/2iX1hYS

 

Elakadtál a párkapcsolatodban? Szakítottatok, és fogalmad sincs, hogyan állj talpra, vagy éppen újrakezdenéd veled, de lövésed sincs hogyan kell jól csinálni? Nyugi, ha gondolod, akkor Neked is örömmel segítek! A segítségért kattints ide – exvisszahódítás: http://bit.ly/2NFfiv6

A segítségért kattints ide - párkapcsolat: http://bit.ly/2EiX4vY

Fotó: https://unsplash.com/