2017. okt 30.

Egy jó asszony szoknyája sok mindent eltakar

írta: tolvajnorbert
Egy jó asszony szoknyája sok mindent eltakar

Az anyák hozzák magukkal azokat a bölcsességeket, amelyeket szinte az anyatejjel együtt szívnak magukba, és próbálják lányaiknak továbbadni úgy, ahogyan azt ők is kapták. De a világ változik. Vajon mennyire nagynak kell lennie ma egy női szoknyának, és mit is kell eltakarnia.

dancer-2722666_480.jpg

Ez egy asszony története, aki nem szeretett volna többet azzal, hogy megosztja az elmúlt évei történéseit, mint erőt adni, segíteni, és reményt adni másoknak, hogy a boldogság nem csak valami filmen látható kitaláció.

Amikor mesélte a történetét először nekem, akkor volt egy mondata, ami nagyon megütötte a fülem. Korábban soha nem hallottam. Majd elkezdtem erről kérdezni a korban vele egyidős ügyfeleimet, és a többségük bólogatva ismételte: Egy jó asszony szoknyája sok mindent eltakar. Hogy ezt mit jelent? Azt, hogy nemcsak némán kell tűrni, de még mosolyognia is kell hozzá, hogy a külvilág azt lássa, hogy a kapcsolatban minden rendben van. Igen, igazad van, ez álszent dolog. De ezt volt a közös megegyezés. Minden asszony takargatott. Sokszor nemcsak az ura, a családja, hanem a maga takargatnivalóját is.

Érdekes volt hallani Júlia történetét! Van benne minden, amivel egy mai telenovellát meg lehetne tölteni több évadnyi ármánnyal, szerelemmel és emberi történettel.

Te is elmondanád a történetedet? Én örömmel meghallgatom!

 

Ingyenesen letölthető tudásanyagot ebben a zárt Facebook csoportban találod! Itt találod!

Ha szeretnéd, akkor Neked is szívesen segítek megtalálni a társad!  Ide kattints!

Fotó: Pixabay.com

Szólj hozzá

podcast gyerek szerelem történetek házasság gyerekvállalás megcsalás szerető mozaik család mi a te történeted?