2015. aug 25.

5+1 legrosszabb első randihely

írta: tolvajnorbert
5+1 legrosszabb első randihely

Van olyan, hogy egy randi kimenetele már a hely kiválasztásakor borítékolható. Hiszen van olyan hely, ahol egymásra tudtok hangolódni és van, ahol nem. Persze embere válogatja, hogy kinek mi jön be, de a többségnek ezeket a helyeket nemcsak az első, hanem akár azt követő néhány randi alkalmával is csak fokozott előrelátás mellett érdemes kipróbálnia.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az első randi legideálisabb helyszíne egy kávézó, ahol le tudtok ülni egymással szemben és kezdődhet az ismerkedés. Aki pedig csak a nagy Ő-vel akar randizni, azoknak pedig ajánlom, hogy gondolkodjanak el azon, hogyan tudja kiszűrni a legkönnyebben a herceget/királylányt anélkül, hogy a legtöbb békákat meg kellene csókolnia.

De mitől is lehet alkalmatlan egy hely arra, hogy éppen ott randizzatok? Erre sok magyarázat van, de boncolgassuk ezt inkább maguknál a helyeknél.

5. Múzeum

A múzeum az, ami minden ilyen típusú listán rajta van. De van már olyan, aki rajtam kívül szervezett múzeumba randit? Én többször is megtettem, és be kellett látnom, hogy helye van a listán. (Ha igen, akkor írd meg a kommentek között, hogy milyen volt!) Addig is a saját tapasztalatom is. De mi is volt az? Gondolj egy átlag múzeumra. Én a Déri Múzeumban (Debrecen) éltem át (először) ezt a „hihetetlen élményt" évekkel ezelőtt. Mi a baj a múzeumi randival? Folyamatosan figyelnek, tök hüléynek fogsz tűni, ha nem ismersz mindent tökéletesen, egymás mellett bekatatok, kerülgetitek egymást, ami az elején izgalmas, majd ahogy telik az idő a kezdeti vibráló feszültségből leginkább kiábrándultság marad. Ha pedig a lány nyitott arra, hogy egészen közel kerüljetek, és egy két csók is elcsattan, akkor még mielőtt megfordulna a fejedben bármi is az egyiptomi vagy mondjuk valamely jurtás, sátras kiállítás kapcsán jön egy sipitozó öregasszony, aki már akkor is kiabál, ha csak a kezét fogod meg a lánynak, hogy hulllliiiiiiiiiigggánok!!!!! Ez egy múzeum, a kultúra szentélye!!!!! De az igazán gáz az, ha mondjuk egy Dávid szobor típusú szobornál elkezdi a lány méregetni a fiút vagy fordítva egy reneszánsz szépség varázsolja el a fiút, akkor a lány lesz esélytelen. Múzeumba ráértek majd jóval a megismerkedésetek után menni, és akkor is elsősorban a kulturális élmény miatt.

gallery-of-painting-749880_480.jpg

4. Állatkert

Pontosan tudom, hogy az állatkert kifejezetten kedvelt célpontja a randiknak. Nincs is ezzel baj, ha már néhány hete, hónapja együtt jártok és új, közös élményre vágytok. Mert akkor valóban élmény lesz. Ha el akarjátok kerülni a kínos perceket, sőt, órákat, akkor az első 3-5 randi alkalmával eszetekbe ne jusson állatkertben randit szervezni.

3. Sportesemény

Mivel egy randin, főleg az első néhány alkalommal mindenki meg akarja mutatni a legjobb arcát könnyen öngól lehet, ha egy sporteseményre mentek el. Lehet, hogy Te élsz-halsz a fociért, az atlétikáért, a rallyért és még sorolhatnám, de mi van ha másik úgy a 15. perc magasságában megunja? Persze, ha minden hétvégén szerelmes párokkal lennének tele a futballstadionok, akkor legalább néző lenne kint, de gondolj bele, hogy Te kiabálod, hogy Hajrá, Debrecen!, és a másik nem a jobbik feledet, hanem az eltorzult arcodat fogja csak látni.

De kínos lehet egy tömegsport rendezvény is. Hiszen nem gondolom, hogy arra vágynál, hogy az első randik valamelyikén versenyezned kelljen a randipartnereddel, hogy ki tud többet guggolni vagy gyorsabban futni. Arról nem is beszélve, hogy a közös izzadást sem úgy képzelted el, hogy közben üvölt a zene, és még több százan vannak körülötted egy futópályán, sportcsarnokban vagy egy úszodában. Ez minden, csak nem romantikus.

Az esemény végén ha találkoztok, akkor az jó lehet, csak ne járjatok úgy, ahogy én, hogy a lány eljön egy Debrecen-Ferencváros meccs után csupa zöldbe az egykori Loki Club Sörözőbe. A folytatást a fantáziádra bízom! Bár annyit elárulok, hogy nem lett a randiból, komoly, hosszútávú kapcsolat.

2. Mozi/Színház

Azt gondolom ezt nem kell magyarázni. Zárt helyiség, kellemetlen feszengés, hogy átkaroljam vagy sem, hogy vajon át fog-e karolni vagy sem. Persze az esetek többségében rosszul fogsz dönteni. A legrosszabb persze, ha sikerül valami olyan klasszikust találni, aminek köszönhetően kipihened az elmúlt napok fáradalmait, vagy éppen látványosan unod magad, amitől meg a másik fogja magát vacakul érezni.

A színház egy iciri-picirit jobb, mert ott egyrészt kisebb az esélye az elalvásnak, másrészt a szünetben tudtok egy kicsit beszélgetni, közeledni egymáshoz. Ez akkor gáz, ha jön a kínos beszélgetés vagy, ami rosszabb, a hallgatás.

Ha mégis úgy döntesz, hogy ezen helyek egyikére szervezed az első 3-5 randi valamelyikét (hülyeséget csinálsz, de a Te életed úgy rontod el, ahogy akarod), arra kérlek, hogy a telefonodat kapcsold ki, vedd le róla legalább a hangot és ha hívnak, akkor kérlek ne vedd fel. Nem elsősorban azért, hogy a randipartneredet ne zavard, mert azt már akkor elrontottad, amikor oda mentetek, hanem ha éppen én is ott ülök a nézőtéren, akkor engem és a többieket, akik a film vagy színdarab miatt mentük ne zavard! Köszönöm szépen előre is!!!

1. Koncert

Persze ahány koncert annyi féle élmény. A klasszikus leülünk a székre, és élvezzük a zenét élménnyel az a helyzet, mint a mondjuk a színházzal. A fesztiválokon, klubokban vagy éppen füstös rock kocsmákban pedig egyrészt nem fogtok tudni egymással sem beszélgetni, sem a koncertre figyelni. Valami sérülni fog az élményből. Ráadásul ha ez az első randi, akkor könnyen járhattok úgy, a partnered úgy gondolja, hogy még nem vagytok együtt, és mondjuk a másik lány kezét fogja meg a tiéd helyett, vagy a lány eltűnik a wc-be menet és csak másnap látod a Facebookon, hogy szuper estéje volt, csak éppen nem veled, hanem mással.

concert-731227_480.jpg

 

+1. Séta

Igen, tudom, hogy a séta nem egy helyszín, hiszen jó esetben A-ból B-be mentek, vagy valahol köre körbe sétáltok. Azt is tudom, hogy vannak olyanok, akik ragaszkodnak ehhez az első randinál. Érdekes módon a sétarandi fetisiszták azok, akik csak nem akarják megtalálni a párjukat. Mert ahelyett, hogy valakivel leülne és megismerné rója az újabb és újabb emberrel a köröket akár 40 fokban is, fel a Gellért-helyre vagy éppen a Margit-szigeten.

De mi a baj a sétálva randizással? Gondolj csak bele. Egyrészt ahogy a többi esetben is, mi van, ha nem tetszik az elején? Tudod, biztos jártál már Te is úgy, hogy az első 15 másodperc után rájöttél, hogy nem őt akarod? Az első öt esetben is gáz a helyzet, mert akár egy vagy több órát is együtt kell vele töltened. De egy sétánál? Rövidített útvonalat javasolsz? Vagy már az elején elköszönsz? De ha közli, hogy éppen arra megy ő is, és el akar kísérni? Arról nem is beszélve, hogy ősszel és tavasszal az időjárás még csak hagyján (Tegye fel a kezét, aki emlékszik mikor volt utoljára klasszikus tavaszunk vagy őszünk!), de a nyári forróságban vagy télen a mínuszok sem segítenek. Mi van, ha az egyikőtök gyorsabb, mint a másik, ha nem tudjátok tartani a lépést? Ha Te nem tudsz gyorsan, a másik lassan menni, sétálni? Miről beszélgettek? Ha nem szoktatok beszélgetni, akkor meg kapkodni fogod a levegőt, és csak bambulsz bután magad elé és nem fogod érteni, hogy mi van, mert vagy levegőt veszel vagy beszélt? Mi van, ha ömleni fog rólad a víz, ha kimegy a bokát, ha a járdán kell kerülgetni az embereket és még sorolhatnám. Arról nem beszélve, hogy ebből nem lesz egy romantikus séta. Ahhoz ismerni kell a másikat, és ráadásul az igazán romantikus séták sem délelőtt 10-kor vagy délután 5-kor kezdődnek.

Ne hidd, hogy séta, kirándulás vagy éppen mozgás ellenes lennék! De ezekre ráértek, ha már együtt vagytok. Mert akkor összebújva sétálhattok a holdvilágnál, vagy egy tó partján vagy egy jó kis városnéző túra alkalmával.

 

Imádtad? Utáltad? Mond el a véleményedet a kommenteknél!

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

Tetszett, amit olvastál? Itt még több posztot megtalálsz! Klikk ide a további posztokért!

Fotó: https://pixabay.com/

Szólj hozzá

mozi koncert színház állatkert séta múzeum ismerkedés tippek randi sportesemény 0. randi