2019. jan 08.

Tinder a politikai csatározások színtere!

írta: tolvajnorbert
Tinder a politikai csatározások színtere!

Néhány hete egy beszélgetésnél ütötte meg a fülemet egy kijelentés. Ült velem szemben egy kedves lány, és egyik pillanatról a másikra a mosolyát felváltotta egy határozott, kemény arc, majd következőket mondta: „Fideszessel biztos, hogy nem dugok!” Hirtelen nem tudtam hova tenni a kijelentését, mert annyira villámcsapásként jött, és ugyan olyan gyorsan váltott, és folytattuk a kedélyes beszélgetést. Nem tett mást, csak meghúzta a határvonalat.

 randy-colas-671925-unsplash_480.jpg

A Tinder most éli aranykorát. Napról napra egyre többen használják. Egy időben trend volt borospohárral pózolni, vagy éppen egy képen lábat lógatni egy vitorlásról. Most úgy jelent meg egy szinte, már-már kötelező elem. Még mindig kevesen töltik ki a Tinder adatlapjukat, bár azzal, hogy a második képre felhúzza a bemutatkozó szöveg első sorait szerintem egyre többen fognak majd élni ezzel a lehetőséggel.

Emaitt is van egyre több embernél bemutatkozás. Talán igen, talán nem. De egy dolog biztos. Egyre több embernél olvasható a következő szöveg:

Ha Fidesz vagy, akkor balra! (Kiegészítés: De tényleg! vagy Komolyan!)

Sokan el fognak felette siklani, de utoljára ilyen határozottan a politikai nézet a társkeresést 2006-ban, az országgyűlési választások előtt határozta meg. Akkor minden oldal híve fennhangon hirdette, hogy mely politikai nézet az, amely megfelelő, elfogadható a számára. A mostani inkább tűnik nekem elszigetelt partizánakciónak, dacnak, de ez az, ami szépen lassan ki tudja nőni magát, és már látom is,a hogy árokásó munkások elkezdik ásni az árkokat. (Nem tudom, hogy lesz-e rá közbeszerzés…)

Az érdekes az, hogy én azt tapasztaltam az elmúlt években, hogy sokszor a politikai ellentét sokkal kevésbé meghatározó egy kapcsolat alakulásában, mint az, hogy hogyan viszonyulnak Istenhez vagy egy-egy tv sorozathoz. De az biztos, hogy a politikai csatározás leszivárgott, és most nem az oroszok vannak a spájzban, hanem a politika (aktivistái, szimpatizánsai) a Tinderen.

Fotó: https://unsplash.com

Szólj hozzá

szex társkeresés társkereső randi poltika online társkeresés Tinder online társkereső oldalak