A magány felperzsel, és ami megmaradna belőled, azt felemészti. Az év legmagányosabb hónapja kívülről a szeretetről, az adventi készülődésről és a Karácsonyról szól. De sokak számára ez az életöröm, ami mindent körülleng a kétségbe esett magányt hozza felszínre.

Mert egy magányos embernek nincs rosszabb, ha maga körül boldog embereket lát, pláne, ha emlékeztetik is, hogy egyedül van, hogy ő bizony magányos. Ilyenkor még jobban fáj a magány érzése. Decemberben pedig mindenhonnan mosolygós, boldog családok, szeretettel teli meglepetések millió lengik körül az embert. Mert sok hozzá hasonló ember elvész a tömegben.

Hogy mi a magány?

A magányosság olyan érzelmi állapot, melyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettségi érzést tapasztal. A magányosság több, mint puszta vágy a társaságra vagy egy másik személyre. A magány egy átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot az ember életében. A magányos ember elvágva, elidegenítve érzi magát a többi embertől, számára nehézséget okozhat vagy lehetetlen is lehet értelmes emberi kapcsolatok kialakítása. Gyakran tapasztal szubjektív belső üresség érzetét és a világtól való elzártságot. Néha viszont jólesik az elzárkózás a külvilágtól. Vannak olyan pillanatok, mikor egyedül akarunk lenni. Az extrovertált személyiség társaságkedvelő, nagyobb társaságban érzi jól magát, szeret a társaság középpontjába kerülni, a magányosságot ezért fájdalommal éli meg. Az introvertált személyiség a magányt, egyedüllétet és az elmélyült elemzést kedveli, társaságban kényelmetlenül érzi magát, soha nem szeret nyilvánosság előtt szerepelni.

Forrás: https://hu.wikipedia.org

A fenti definíció olyan tisztán, szépen leírja, hogy mi is a magány, de ha eluralkodik rajtad, akkor pont nem fog érdekelni, csak azt fogod érezni, hogy valami nem jó. Egyedül vagy, és nem tudsz kitörni, mert túl vastagok a falak. Egy idő után pedig egyre mélyebbre kerülsz, mert húzni fog magával, visz le a mélybe. Körülötted hiába lesznek emberek. Még az is lehet, hogy segítenének, de annyira magával ragadta a belsőd ez a mindenhová beférkőző mélységes pokol, hogy el sem tudod képzelni, hogy megmenekülhetsz a karmaiból. Néha rád tör a vágy, hogy elég volt, hogy most már megszabadulsz tőle, de ilyenkor megmarkol vasujjaival, és még mélyebbre ránt, hogy újabb mélységet ismerhess meg, ahol fel tudsz oldódni.

Magányos lehetsz egyedül, párkapcsolatban, otthon, munkahelyen, sportolás közben, fiatalon és öregen. A többség menekülni fog előled. Hiszen oly sokan elmondják, hogy tartsd magad távol a negatív emberektől. Aki soha nem volt magányos nem fog megérteni. Aki soha nem volt magányos, nem fog tudni segíteni neked.

Sokszor a magány leküzdésének legjobb módszerének azt tartják, hogy keress magadnak valakit. Ismerkedj meg végre valakivel, hogy boldog lehess. A gond csak azzal van, hogyha egyedül nem tudsz boldog lenni, akkor a másik sem fog tudni azzá tenni. Ami a legrosszabb, hogy lehet, hogy átmenetileg oldódik a magányod attól, hogy valaki megjelent az életedben. De ezek után ki leszel rá éhezve, mint éhező egy falat kenyérre, és függeni fogsz tőle, mint heroinista a napi adagtól. Ő ugyan fogja neked a szeretetét adagolni, mint egy díler. Ugyan úgy fogja mérgezni a lelked, mint a heroin. Majd amikor teljesen kifacsart, akkor ott fogsz állni újra egyedül, még alacsonyabb önértékeléssel, és azzal az érzéssel, hogy soha nem fogsz tudni megbízni senkiben. A magányos egyedülállók történeteiről, szélhámosokról sokat lehet hallani, de az ingyenélők, akik felismerik azt, hogyan lehet néhány hónapig, évig ingyen lakni, eltartani magukat sokkal kevesebbet. Egy-egy ilyen csalódás után az ember úgy érzi, hogy úgy vágták rá az ajtót, hogy soha, de soha nem is akarja többet kinyitni. A magány lesz az egyetlen fegyvere.

Az egyetlen fegyver, ami megvédi, hogy újra bántsák. Én eljutottam ide. Úgy éreztem, hogy mindenki ellenem van. Ha egyedül vagyok, akkor legalább nem bánthat senki. Semmi nem jött össze. Akkor meg voltam erről győződve. Mindenkit ellöktem magamtól, mert néhány ember, becsapott, átvert vagy éppen megalázott ott ahol csak tudott. Nem most volt, de pontosan emlékszem az érzésre. A magány, ha egyszer a karjaiba ölel, soha nem fog elengedni. Megkötöz, és nem enged. Utólag visszanézve nem is értem, hogyan tudott elhatalmasodni rajtam. Hiszen éppen államvizsgára készültem, szerelmes voltam, jól hangzó és irigyelt köztisztviselői állásom volt, sok-sok baráttal, sportoltam, amikor csak tudtam, hiszen fociztam, futottam, úszni jártam hetente többször.

De szinte a semmiből egy belső fájdalom kerített hatalmába, hogy mennyire egyedül vagyok. Gyerekkorom óta sokat vagyok egyedül, de azt élveztem. Nem volt olyan időszaka az életemnek, amikor ne lettek volna emberek körülöttem. Az egyedüllétet én választottam, mert ilyenkor tudtam feltöltődni. De ez most más volt. Nem akartam, mert nem mertem egyedül lenni, mert akkor valami sötét dolog magával ragadott. Elkezdett egyik napról a másikra felemészteni. Belülről…

Engedtem, hogy elhatalmasodjon rajtam. Nagyjából minden összeomlott körülöttem. Akik fontosak voltak számomra, azokat szépen lassan eltaszítottam magamtól. Csatároztam mindenkivel. Csatáztam önmagammal. A szép kis világom szépen összeomlott. Mindenkit hibáztattam. Nem csoda hát, hogy szépen lassan csak néhány igen csak kitartó barát, és szerető családtag maradt mellettem.

Úgy kezdtem új életet, hogy úgy döntöttem, hogy a magány lesz az egyetlen fegyverem. Te jártál már úgy, hogy eldöntötted, hogy senkit, de tényleg senkit nem akarsz magadhoz közel engedni? Én dacból úgy döntöttem, hogy magány lesz az egyetlen társam. Napi 12-14 órákat dolgoztam, felületes ismeretségeket, barátságokat kötöttem, de este, a szobám magányában hagytam, hogy belülről rágjon a fájdalom. Úgy érzetem, hogy megérdemlem a szenvedést. Valamiért vezekelni akartam, amire magam sem emlékeztem, de úgy voltam vele, hogy megérdemlem. Persze menekülni akartam. Mert éreztem, hogy baj van, hogy ez nem normális.

Egy dolgot elértem! A teljes magány, a teljes egyedüllét állapotát. Ekkor valami túlcsordult, valami megváltozott. Olyan mélységeket éltem meg, ami már fájt. éreztem, hogy ha ezen nem változtatok, akkor belehalok. Ekkor voltam 23 éves. Szerinted kihez tud fordulni egy 23 éves srác, aki távol van a családjától, állandóan dolgozik, és azokat, akiket megismert messze elkerülte? Bizonytalan voltam. Elkezdtem enni. Mit enni, zabálni. Néhány éve kiszámoltam, hogy egy átlag napi kalória bevitelem valahol tizennyolc-húszezer kalória között volt. Ma már tudom, hogy ez nem volt jó ötlet, de ez nem is tudatos döntés volt.

Változtattam! Felálltam! Az életemet a magányom romjain lépkedve kezdtem el másképpen élni!

A tudatos döntés a mélypont után néhány héttel később jött. Eldöntöttem, hogy megtanulom jól érezni magam, és élvezni akarom mindazt, amivel szembe fogok találkozni. Nem volt könnyű. Nem játszottam meg magam. Arra figyeltem, hogy mi történik körülöttem, és élveztem minden pillanatot. Egyik napról a másikra, azt vettem észre, hogy régi barátom, a magány egyre kevesebbet keres. Nem volt időm rá. Elkezdtem embereket közel engedni magamhoz. Volt akiben csalódtam? Persze! Ki hibázott? Igazából mindegy is. Felvállaltam a felelősséget magamért, és a tetteimért. Nem volt könnyű. De azt vettem észre, hogy elkezdtem egy kis közösség motorja lenni. A cégnél sok hozzám hasonló embert felkaroltam, barátságok alakultak ki.

Majd egyik nap váratlanul betoppant a szerelem. Nem kerestem, nem vártam. Jól éreztem magam a bőrömben. Egy szakítást kezdtünk kibeszélni, amikor szóltak a pincérek, hogy nagyon cukik vagyunk, de már több, mint egy órája bezártak, már nem maradt más megbeszélnivalójuk. Így ha nem gond, akkor mennének. De ez már történelem. Azóta megszületett a legnagyobb ajándék, amit kaphattam. Majdnem sikerült majdnem mindent elveszítenem, de ez egy másik történet.

Milyen a magány ötven árnyalata? A hívogató hamis biztonságtól a gyilkos felemésztésig szinte minden megtalálható. Pillanatok alatt a hatalmába tud keríteni. Ha még soha nem voltál magányos, akkor nem is értheted. Ha voltál már magányos, akkor tudod, hogy a magány a jéghideg ujjaival az ajkaidra tapasztja a szavakat, így nem tudod körülírni. De Te vagy az, aki tudja, hogy miről beszélek. Te láttad, átélted, átéled a magány 50 árnyalatát! Csak megélni lehet a mélységet. Ha pedig tudsz, akkor lépj tovább. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Hogy Te mitől leszel kevésbé magányos? Ez az a kérdés, amire sokszor magad is tudod a választ, csak félsz bevallani magadnak. Mert sokszor könnyebb megélni a szenvedést, mint felkelni, és tenni ellene. Én úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy a magány irányítsa az életem. Könnyű volt? De hogy! A mai napig rám tör, de ma már nem hagyom elhatalmasodni. Nem mástól várom el a boldogságot. Nem kaphatom sem a gyerekemtől, sem a feleségemtől, senkitől, csak magamtól. Ha én jól érzem magam a bőrömben, akkor jól tudjuk együtt is érezni magunkat. Vannak pillanatok, amikor persze kell, hogy valaki fogja a kezemet, de ő többet nem tehet…