2015. aug 14.

TE egy tízes vagy?

írta: tolvajnorbert
TE egy tízes vagy?

Tegye fel a kezét, aki valaha osztályozta már a másik nem képviselőjét, majd ez alapján döntötte el, hogy kezd-e vele bármilyen kapcsolatot, vagy sem! Az osztályozást nemcsak férfiak végzik. Ráadásul sok esetben azok is osztályoznak, akik ezt élből elutasítják, hiszen azt mondják, hogy ő ott rosszabb, mint én, hozzám inkább az ott illene, mert ő már velem egy szinten van.

A klasszikus osztályzásnál 1-től 10-ig osztályozhatsz. Az 1-es az, akivel biztosan nem kezdenél, a 10-es pedig maga a tökéletesség. Persze sokan arra törekednek, hogy maguknak egy 11-est fogjanak ki. A lista szubjektív, és innentől lesz a dolog izgalmas.

anniversary-480.jpg

Persze a klasszikus aranymetszést, mint a szépség fokmérőjét lehetne alapulni venni, de lássuk be, hogy a szépség, és így az osztályzással történő besorolás is szubjektív, és itt nemcsak a szépségről van szó. Fontos szerepet játszik a teljes külső megjelenés mellett a vagyon helyzet, és a társadalmi rang is. Erre erősít rá, hogy ha sokat hallod a környezetedtől, hogy húúúúú, de jól nézel ma ki, akkor Te, aki korábban magadat, mondjuk egy erős 6-osnak tartottad szépen lassan feltornázod az osztályzatodat 8-asra, vagy akár fentebb, hiszen mindenki arról beszél, hogy milyen jól nézel ki, vagy éppen 60 évesen is milyen jól tartod magad. Amiben persze lehet igazság, de azért lássuk be, hogy ezek a dicsértetek sokkal inkább az udvariasságról, mint valós osztályzásról, megerősítésről szólnak. De azok is jobb osztályzatot adnak maguknak, akik korábban tényleg menők voltak, csak azt felejtik el, hogy a „piaci értékük” az elmúlt években, évtizedekben (jelentősen) csökkent. Én azt tapasztalom, hogy az emberek 70%-a ide tartozik.

De vannak olyanok is, akik roppant gyenge önértékelésük miatt el sem tudják képzelni magukról, hogy ők mondjuk ennek az osztályzási elvnek megfelelően mondjuk a felső harmadba kerülhetnének. Ők azok, akik az előző csoporttal szemben keményen alulosztályozzák magukat. Mondjuk, ha ők a „húspiacon” 6-os osztályzatot, besorolást kapnának, akkor ők magukat simán 3-asnak, 4-esnek értékelik. Az emberek kb. 25%-a simán ebbe a táborba sorolható.

Ezért láthatsz 10-eseket 4-esek oldalán, mert az egyik jelentősen alul fogja értékelni magát. Így azt gondolja, hogy jobbat nem fog kapni. A másik pedig feldobja magát a csúcsra és elhiszi, hogy összejöhet a másikkal és össze is fog jönni.

Arról se feledkezünk meg, hogy vannak, akik pontosan tudják, hogy hol helyezkednek el, és mennyit érnek valójában. Bennük nemcsak az a szép, hogy tudják, de el is fogadják ezt. Sőt, ha erősíteni akarják az osztályzatukat, és mondjuk 6-osból hatalmas ugrással 8-asok akarnak lenni, akkor elkezdenek gyúrni, és/vagy éppen más módszerekkel növelik meg az „értéküket”. A maradék 5% tartozik ide (jó esetben).

couple-480.jpg

Hogy ez helyes vagy sem? Én nem vagyok híve ez ilyen osztályozásnak. Tudom, hogy sokan felkapják majd a fejüket, és támadni fognak, hogy ez egy marhaság. De ha nekem nem hiszel, akkor néz körbe egy szórakozóhelyen vagy egy társkeresőn. A gond ezzel az osztályozással, hogy csak is a külső adottságokra alapoz. Ez lehet a magasság, a testalkat/formás idomok, a magabiztos fellépés, diplomád, a ruházat, az ékszerek/óra, a társadalmi rangod, a bankszámlád vastagsága vagy éppen a kocsi, amivel leparkoltál. Én is tudom, hogy ezek felületes dolgok, de ez van. Ha nem tetszik, semmi gond, de jó, ha tisztában vagy a játékszabályokkal. Ráadásul van ennek egyfajta evolúciós oka is, de erről majd máskor.

Mi lehet a megoldás? A megoldás egyszerű: át kell tudni törni a külsőségek falát, ami nem könnyű. De ha tudod, hogy egy társkereső oldalon, egy céges rendezvényen vagy éppen egy házibuliban hogyan kell magad megfelelően előadni, akkor nyert ügyed van!!!!!

Tetszett, amit olvastál? Itt még több posztot megtalálsz! Klikk ide a további posztokért!

Szólj hozzá

önértékelés ismerkedés párkapcsolat fellépés megjelenés osztályozás külsőség